Lezárt ügyek: Bódultan vezette ismerőse kocsiját

2020. 10. 21., sze - 10:18
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte a büntetőeljárást egy olyan sofőrrel szemben, aki bódultan vezette ismerőse autóját. A kocsi tulajdonosával szemben szintén rendőrségi eljárás indult.

Járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 19 éves helyi fiatalemberrel szemben. A gyanúsított 2020. március 3-án a kora eseti órákban bódult állapotban vezette ismerőse autóját. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A rendőrség eljárást indított a kocsi 31 éves, szintén miskolci tulajdonosával szemben, mivel úgy adta át barátjának a volánt, hogy tudott annak bódult állapotáról. A Miskolc Rendőrkapitányság vele szemben jármű vezetésének tiltott átengedésének vétség elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást, amit vádemelési javaslattal lezárt, az iratokat pedig átadta az ügyészségnek.  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A rendőrök ezért ismételten felhívják a járművezetők figyelmét, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas, vagy bódult személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

 „... hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.