Lezárt ügyek: Elejtett pezsgő és a törött televízió

2017. 10. 03., k - 09:52
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki betört egy sajószentpéteri házba, majd a lopott értékeket útközben elejtette.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajószentpéteri Rendőrőrse egy 51 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2017. szeptember 11-e előtt betört egy sajószentpéteri családi házba, ahonnan televíziót, DVD lejátszót, illetve egy-egy üveg pezsgőt és bort tulajdonított el. A férfi a zsákmányával hazafelé tartott, de útközben elejtette az italokat, amelyek összetörtek. Később a bicikliről a tévé is leesett, ami szintén megrepedt, de azt a férfi hazavitte.

 

A sértetti bejelentést követően a rendőrök három napon belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki kihallgatásán beismerte tettét.

 

Az ügyben indított nyomozást a Sajószentpéteri Rendőrőrs a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.