Lezárt ügyek: Saját autóját is összetörte dühében

2020. 12. 09., sze - 13:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyben, amelyben egy nő rátámadt egy férfira, illetve saját autóját is összetörte egy husánggal.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 28 éves múcsonyi nővel szemben. A gyanúsított 2020. június 8-án 13 óra körül Múcsonyban, egy korábbi nézeteltérés miatt rátámadt egy idősebb férfira, akit először kavicsokkal dobált meg, szóbeli szitkozódás kíséreteként. Ezt követően a nő beült az autójába és nekitolatott haragosa kocsijának. Később a támadó az autójából kivett szerszámokkal - csavarozó készlet darabjaival - dobálta a férfit, illetve annak járművét. Ezzel párhuzamban a dühös nő elővett egy fahusángot, és saját autóját kezdte ütlegelni, majd amikor ezzel végzett újfent a férfire támadt, aki próbálta kivédeni az ütéseket. A garázdaságnak az időközben helyszínre érkező rendőrök vetettek végett.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.