Lezárt vizsgálat: Sapkába rejtett kamerával készített felvételeket vetkőző kislányokról

2021. 04. 15., cs - 09:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás során további hasonló képeket is találtak a nyomozók a férfi számítástechnikai eszközein.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. július 31-én arról, hogy egy győri szabadstrand öltözőkabinja mellett – a táborozó gyermekekre felügyelő felnőttek – tetten értek egy 38 éves győri férfit, aki egy baseballsapkában elrejtett kamerával két gyermekkorú kislányról felvételeket rögzített, miközben ők a kabinban öltöztek.

A járőrök a helyszínen visszatartott győri lakost elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd lakóhelyén kutatást hajtottak végre, amelynek során több számítástechnikai eszközt és adathordozót foglaltak le.  

A gyanúsított letartóztatását követően a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság – szakértők bevonásával – folytatta le a nyomozást, amelynek során a lefoglalt számítástechnikai eszközökön és adathordozókon további – részben saját felvételű, részben internetről letöltött – gyermekkorúakat ábrázoló pornográf jellegű képeket találtak a rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.