Lezárt vizsgálat: sógora cipőjében ment lopni

2019. 07. 14., v - 08:03
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrőrsén befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melynek gyanúsítottja a szomszéd halkonzervét és zenedobozát is ellopta.

 

Egy 49 éves férfi tett feljelentést a Bácsalmási Rendőrőrsön 2019. május 20-án ismeretlen tettes ellen lopás miatt. Az elkövető betört a sértett lakatlan, felújítás alatt álló házába, és onnan több tárgyat eltulajdonított.

Adatgyűjtés során került a nyomozók látóterébe az a 26 éves helyi lakos, aki a szomszédba járt udvarolni, majd be is költözött barátnőjéhez. A férfi tudta, hogy az új lakhelye melletti ingatlanban hosszabb ideje senki sem tartózkodik, így egy adandó alkalommal átmászott a kerítésen, hogy körülnézzen. Óvatosságból a vele együtt lakó sógora cipőjét vette fel, aki mit sem sejtett a történtekből. A tolvaj betört a házba, és onnan játékkonzolt és tartozékait, rádiót, kisméretű gázpalackot vitt magával, de eltulajdonított egy zenedobozt is. Távozás előtt magához vett még néhány halkonzervet, ezeket egy hűtőtáskában találta.

A 26 éves fiatalt a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Az eljárás során szabadlábon védekező férfi beismerő vallomást tett.

Ügyében a nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelés javaslatával átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.