Lezártak akta: katalizátorokra specializálódott a család

2022. 01. 25., k - 07:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy testvérpárral és unokatestvérükkel szemben folytattak eljárást a kunszentmiklósi nyomozók négyrendbeli lopás miatt.

Sorban tették a bejelentéseket a kunszentmiklósi lakosok 2020 februárjában és márciusában, miszerint a reggeli indulásnál szokatlanul hangos volt az autójuk, majd amikor jobban szemügyre vették a gépkocsijukat, kiderült, hogy ellopták alóluk a katalizátort. Az elkövetési módok hasonlósága miatt a nyomozók úgy vélték, hogy a bűncselkemények ugyanazon a személyekhez köthetőek, és sejtésük később be is igazolódott.

Az elkövetők mielőbbi felkutatása érdekében adatgyűjtéseket végeztek és tanúkat hallgattak meg az ügyben az egyenruhások. A szálak egy testvérpárhoz és unokatestvérükhöz vezettek. A tatárszentgyörgyi trió tagjait gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmények elkövetése miatt. Vallomásukban elmondták, hogy a 22 éves és 30 éves testvérpár szerelte le a drága alkatrészt a járművekről, eközben 33 éves rokonuk a kocsiban figyelt. A családtagokkal szemben lopás bűntette miatt folytattak eljárást. Az ügy vizsgálatát befejezték a kunszentmiklósi nyomozók, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.