Lezárták: garázdaság dudaszóra

2021. 06. 21., h - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói vádemelést javasolnak a baltát lengető férfi és élettársa ellen.

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, egy közlekedési vita bántalmazássá fajult 2021. január 13-án délelőtt Kecskeméten. A Kossuth téren egy Citroen Picasso akadályozta a forgalmat úgy, hogy megállt az út közepén. Egy Opelt vezető férfi rádudált a szabálytalankodóra, majd kikerülte, ám a következő kereszteződésben egy közlekedési jelzőlámpa piros jelzése miatt meg kellett állnia.

A Citroen 45 éves vezetője vélhetően felháborodott a neki szóló, figyelmeztető kürtszó miatt, és autóstársa után hajtott. A piros lámpánál kirángatta a meglepett sofőrt a járműből, és ököllel megütötte. A sértett védelmére kelt a vele utazó nő, azonban a másik kocsiból kiugrott a garázda férfi élettársa – egy 46 éves asszony –, aki lökdösődni, kiabálni kezdett vele.

Az áldozatok segítségére járókelők siettek, ám a felbőszült elkövető a kocsijából előkapott egy baltát, amellyel többször a jelenlévők irányába suhintott, ezért a szemtanúk rendőri segítséget kértek. Ugyan a járőrök kiérkezésekor a helybéli férfi és társa már eltávoztak, de rövid idő múlva a közelben igazoltatták őket, és előállították mindkettejüket a rendőrségre.

B. Anikót a nyomozók garázdaság vétsége, társát B. Bélát pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során a nő szabadlábon védekezhetett, azonban társát őrizetbe vették, és ő jelenleg is letartóztatásban van.

A megyeszékhelyi rendőrség vizsgálói az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.