Lopás miatt indítottak eljárást a fonyódi rendőrök

2021. 02. 18., cs - 14:53
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az éj leple alatt próbált meg eltulajdonítani egy quadot egy lengyeltóti férfi.

Az ügy adatai alapján a körzeti megbízottak 2021. február 16-án hajnalban egy gyermek quadot maga mellett toló férfit ellenőriztek Lengyeltóti külterületén. Az 55 éves helyi lakos az egyenruhások kérdésére nem tudott hitelt érdemlően elszámolni a quad eredetéről, azért a rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt elfogták és előállították a feltétezett elkövetőt a Fonyódi Rendőrkapitányságra.

A gyanút alátámasztotta, hogy a fonyódi nyomozók reggelre meg is találták a jármű jogos tulajdonosát, aki elmondta, hogy a quadot az éjszaka folyamán lopták el a közeli szőlőhegyi ingatlanának udvaráról. A nyomozók Sz. Dezsőt lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki, a járművet pedig lefoglalták, hogy visszaadhassák a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.