Lopni akartak, de a rendőrök nyakon csípték őket

2019. 08. 29., cs - 10:25
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy motorkerékpárt loptak.

A rendőrségre 2019. augusztus 28-án éjszaka érkezett a bejelentés, hogy Oroszlányban, a Rákóczi Ferenc úton két személy egy motorkerékpárt tol. A kiérkező rendőrök a motorkerékpárral együtt megtalálták a két helyi lakost is. Elmondták, hogy az egyikőjük ki akarta próbálni a járművet, mert azt meg akarta vásárolni. Az indítókulcs azonban nem volt náluk. A járőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a jármű egy oroszlányi férfi tulajdona. Az egyenruhások a tetteseket a rendőrségre elállították, ellenük nagyobb értékre elkövetett lopás miatt indítottak büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.