Lopott autóval az árokba

2017. 07. 31., h - 12:59
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopta a személygépkocsit, majd azzal árokba hajtott egy 27 éves férfi, akit a pásztói rendőrök elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki.

A Pásztói Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves B. András ellen.

A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2017. július 29-ére virradó éjszaka egy ecsegi ingatlan kerítését megbontotta, majd az utcafront felőli kétszárnyas kaput kinyitotta.  B. András az udvarban álló járművet a benne lévő inditókulccsal beindította, majd a járművel Csécse irányába haladt, amikor Ecseg belterületén az útról lesodródott és az úttest jobb oldalán húzódó füves árokba csapódott. A baleset következtében a gépjármű megrongálódott. A férfi a járműben talált készpénzt magához vette, majd a gépkocsit hátrahagyva a helyszínről elmenekült.

A rendőrök a férfit a bejelentést követően elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, míg a gépjárművet lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.