Lopott autóval ment lopni

2021. 10. 20., sze - 11:02
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették a véméndi tolvajt, és kezdeményezték letartóztatását.

A mohácsi nyomozók 2021. október 19-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves véméndi férfit. A gyanú szerint a férfi előző nap este ellopott egy, az utcán parkoló teherautót, amelyben benne hagyták az indítókulcsot. Pár óra múlva, az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál pechére kifogyott az üzemanyag az elkötött járműből, így a rendőrök hamar a nyomára akadtak. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel vezetési jogosultsága szünetel egy korábbi ittas járművezetés miatt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pedig ismét pozitív jelzést adott.  Az egyenruhások a teherautót, a platóján szállított szerszámgépeket, valamint két laptopot is lefoglaltak. A férfit előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásán beismerte tettét. A nyomozóknak azt is elmondta, hogy miután ellopta a gépkocsit, egy szekszárdi telephelyre ment, a platón talált szerszámgépeket és a laptopokat ugyanis onnan tulajdonította el. A nyomozók a lefoglalt dolgokat visszaadták a tulajdonosaiknak.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök, és kezdeményezték letartóztatását. A véméndi sofőrrel szemben az engedély nélküli vezetés elkövetése miatt szabálysértési, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárás is indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.