Lopott cipőben ment lopni

2019. 01. 15., k - 10:49
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idősek klubjából és egy kollégiumból lopott egy dunaföldvári férfi Gyulán. A két bűncselekmény között a cipőjét is kicserélte azért, hogy a helyszíneken ne ugyanazok a nyomok legyenek, de a rendőrök így is azonosították.

Két helyről lopott egy dunaföldvári férfi Gyulán. Először egy idősek klubjába, majd egy kollégiumba tört be. A bűncselekményeket az elmúlt hétvégén, 2019. január 12-éről 13-ára virradó éjjel követte el. Az idősek klubjába úgy jutott be, hogy egy kővel betört egy ablakot, kinyitotta és bemászott az ablakon. Az épületben az iroda ajtaján lévő üveget is betörte, majd az irodában, egy íróasztal fiókjából több ezer forintot vitt el. Ellopott egy cipőt is, amire lecserélte a sajátját és a kollégiumhoz már a lopott cipőben ment. Átmászott az intézmény kerítésén, térkővel kitört egy ablakot és azon át bemászott az épületbe. Több szobát átkutatott, műszaki cikkeket és egy edzőcipőt pakolt össze. Ezután egy kalapáccsal betörte az iroda ajtajának ablakát és egy íróasztal fiókjából több tízezer forintot vett ki. Azzal, hogy a két helyszínen nem ugyanazok a lábnyomok voltak, nem tudta megtéveszteni a rendőröket. A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói és körzeti megbízottjai azonosították, majd a bűncselekményekről érkezett bejelentések után egy nappal, 2019. január 14-én elfogták a gyanúsítottat. A 34 éves F. Zsolt a két bűncselekménnyel összességében 35 diákot és idős embert károsított meg. A rendőrök a lopott dolgok és pénz egy részét megtalálták nála és lefoglalták. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.