Lopott kerékpárral közlekedett az autópálya egyik pihenőjében

2020. 08. 24., h - 13:08
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ácsi férfi két autót is ki akart nyitni, hogy cigarettához jusson. A zárt állapotban lévő járművek megrongálódtak, a komáromi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a tettest.

A komáromi rendőrök 2020. augusztus 23-án 4 óra 30 perckor az M1-es autópálya egyik pihenőjében, egy kerékpárral közlekedő férfira lettek figyelmesek. A járőrök a 35 éves ácsi lakost igazoltatták. A férfi nem tudott magyarázatot adni arra vonatkozóan, hogy a kétkerekű hogyan került hozzá. Információ merült fel arra vonatkozóan is, hogy parkoló autókat nyitogatott Ácson. A járőrök őt a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrségre az előállítás ideje alatt érkezett bejelentés arról, hogy Bábolnán két autót megrongáltak. Az ácsi lakost a nyomozók elszámoltatták, aki beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondta, hogy cigarettát akart szerezni, ezért akarta a járműveket kinyitni. A nyomozók azt is megállapították, hogy a kerékpárt a 35 éves tettes ellopta. A rendőrök azt a tulajdonosának már visszaadták. A férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás.

  


Kapcsolódó oldalak