Lopottal lopott

2021. 12. 19., v - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Próbakörre kért kölcsön egy drága elektromos kerékpárt egy férfi a IX. kerületben. Nem vitte vissza, a biztosítékul otthagyott bicikliről pedig kiderült, hogy azt is lopta. A feltételezett elkövetőt két napon belül elfogták a ferencvárosi rendőrök.

Egy ételfutárral elegyedett szóba egy fiatal 2021. december 10-én este Ferencvárosban. Az ismeretlen elkérte a futár elektromos kerékpárját, hogy kipróbálja, biztosítékul addig otthagyta – akkor még úgy tűnt – saját biciklijét. A közel egymillió forintot érő elektromos kerékpárt az első kör után még visszavitte, a második kört követően azonban már hiába várta gazdája. Az otthagyott kétkerekűről kiderült, hogy az is lopott volt.

A ferencvárosi rendőrök két napon belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A 35 éves K. Gergőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy megkezdje korábbi lopásért kiszabott szabadságvesztésének letöltését. A lefoglalt kerékpárokat a rendőrök visszaadták a tulajdonosoknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.