Loptak, raboltak

2019. 10. 30., sze - 13:10
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül azonosították és elfogták a dunaújvárosi nyomozók az elkövetőket.

A rendőrségre érkezett bejelentés 2019. október 28-án éjszaka, hogy egy dunaújvárosi szórakozóhelyről ismeretlenek elloptak két mobiltelefont. Nem sokkal később újabb bejelentés érkezett, hogy a város egyik utcájában, két ismeretlen személy lépett egy helybeli fiatalhoz, akitől először cigarettát kértek, majd amikor nem adott nekik, többször megütötték és egy gázspray-vel lefújták. A bántalmazott férfitől készpénzét, bankkártyáját, személyes iratait vették el az elkövetők.

A nyomozók az adatgyűjtések, a tanúkihallgatások és a kamerafelvételek alapján azonosították a telefonlopás elkövetőit, és azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a később bejelentett rablást szintén ők követték el.

A 28 éves K. Gábort és társát, a 36 éves F. Attila dunaújvárosi lakosokat a nyomozók egy napon belül lakásukon elfogták, majd előállították őket a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra.

A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás és rablás bűntett elkövetése miatt, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.