Machete is előkerült a verekedésben – a rendőrök mindkét férfit elfogták

2020. 09. 24., cs - 11:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően estek egymásnak a szomszédok Debrecenben.

A nyomozás adatai szerint 2020. szeptember 23-án 15 óra 30 perc körül C. Csaba Debrecenben, egy dombostanyai utcában átment a szomszédjához és őt többször megütötte. A 17 éves R. József ekkor elővett egy bozótvágó kést, és kétszer ráütött a másik férfire. Az elsődleges orvosi vélemény szerint mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek és elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket ezt követően előállítottak. A nyomozók őket kihallgatták, amely során beismerő vallomást tettek. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya velük szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint R. Józseffel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.