Magánlaksértés és testi sértés

2019. 11. 18., h - 15:19
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették azt a három helybélit, akik a gyanú szerint berúgták az egyik kiskunhalasi ingatlan kapuját, majd az udvaron bántalmazták az ott lakó férfit.

Egy kiskunhalasi nő tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságra 2019. november 17-én kora délután, mivel a délelőtt folyamán élettársát otthonukban három ismeretlen bántalmazta.

A nyomozás adatai szerint 10 óra 40 perc körül a belvárosban hangoskodva gyalogolt egy nő, ami zavarta az egyik utcabelit. A férfi kérdőre vonta a zajongót, aki erre tenyérrel, valamint kézitáskájával ütlegelte őt, majd távozott a helyszínről. Öt perc elteltével azonban már két férfi társaságában tért vissza. Az ingatlan kapuját berúgták, majd az udvaron bántalmazták az 55 éves sértettet, aki ennek következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett.

A kiskunhalasi rendőrök rövid időn belül beazonosították a három behatolót, akiket magánlaksértés bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók a 28 éves F. Szabinát, a 26 éves K. Rolandot és a 45 éves K. Lászlót őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ugrani készült, megmentették

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőrei mentették meg annak a nőnek az életét, aki egy társasház lépcsőházi ablakában állva, végzetes lépésre szánta el magát.

 

Határsértők Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonkilenc határsértő Csongrád megyében. A rendőrök huszonhét főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, két személyt pedig elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.