Makói étteremben verekedtek

2017. 08. 13., v - 08:22
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság és könnyű testi sértés miatt javasol vádemelést a Makói Rendőrkapitányság két férfival szemben. A gyanúsítottak egy helyi étterem előterében verekedtek.

Az 53 éves magyar, és a 43 éves román állampolgárságú férfiak 2017. március 24-én, 11 óra körül keveredtek szóváltásba, majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A rendőrök a feltételezett elkövetőket előállították és gyanúsítottként kihallgatták, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerték. Ellenük garázdaság, valamint könnyű testi sértés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Makói Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.