Marihuánával kibélelt autó Röszkén

2018. 04. 16., h - 04:49
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szerb gyanúsított 24 millió forint értékű kábítószert próbált az országba csempészni.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 33 éves szerb állampolgár ellen. A férfi Röszke Autópálya-határátkelőhelyen 2018. április 14-én 4 óra 50 perckor jelentkezett belépésre személyautójával. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szigorított vámvizsgálat mellett döntöttek. A jármű ellenőrzése során a pénzügyőrök a jobb első ülés taposólemeze alatt, a műszerfal mögött, illetve a hátsó lökhárító alatt kialakított rejtekhelyeken összesen 37 kábítószergyanús növényi törmeléket tartalmazó csomagot találtak. A helyszínen elvégzett gyorsteszt szerint a 12.190 gramm súlyú lefoglalt anyag marihuána, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 24 millió forint.

A KR NNI munkatársai a 33 éves férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A rendőrök szakértők bevonásával folytatják a le nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.