Megálljt parancsoltak

2021. 10. 13., sze - 06:56
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi nyomozók felkutatták és elfogták azt a 36 éves férfit, aki hónapokon keresztül, az erőszaktól sem visszariadva zaklatta párjelöltjét - a gyanú szerint.

Rettegő, kétségbe esett nő fordult segítségért a rendőrséghez 2021. október 8-án, majd elmesélte történetét: idén márciusban megismerkedett egy férfivel, aki azóta folyamatosan, hol telefonon, hol személyesen zaklatja. Napi rendszerességgel várt rá munkahelyénél, lakásánál, az sem tántorította el, hogy az áldozat 2021 májusában egy, a férfi számára ismeretlen helyre költözött. A 36 éves, szinte rögeszmésen ragaszkodó férfi azonban továbbra is zaklatta, fenyegette, erőszakoskodott vele.

Előfordult, hogy munka után megvárta és a kocsijába tuszkolta. A nő próbált menekülni, T. Róbert azonban nem hagyta, kezénél és ruhájánál fogva rángatta és húzta vissza az autóba. A kocsival aztán hol a budapesti, hol a budaörsi lakására vitte, ahol molesztálta, simogatta, fogdosta és akarata ellenére közösült a nővel.

Az érdi nyomozók a bejelentést hallva megindultak a férfi lehetséges lakcímeire, budapesti lakásáról állították elő, majd gyanúsítása és kihallgatása után őrizetbe vették.  T. Róbert a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, állítása szerint a nővel szeretik egymást, és nem is érti, miért történik vele ez az egész.

Az Érdi Rendőrkapitányság szexuális erőszak, személyi szabadság megsértésének bűntettének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A rendőrök kezdeményezték az őrizetbe vett T. Róbert letartóztatását, a bíróság 2021. október 12-én helyet adott az ügyészi indítványnak és elrendelte személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.