Megbuktatták a dílereket a ferencvárosi rendőrök

2019. 09. 17., k - 14:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei egy nap alatt öt kábítószer-kereskedőt fogtak el a fővárosban.

Bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a 29 éves B. Zsolt, a 24 éves L. Konrád, a 26 éves Sz. Norbert, a 36 éves Sz. Szabolcs és a 45 éves L. Enikő 2019. júniusától kábítószerrel kereskednek Budapest VII., IX., XIV. és XX. kerületében.

A gyanú szerint a bűnszövetség úgy épült fel, hogy B. Zsolt szerezte be a kábítószert, amit négy társának közreműködésével lakásaikban az eladáshoz előkészítettek, porciózták. A drogokat saját lakásukban árulták Erzsébetvárosban, Ferencvárosban, Zuglóban és Pesterzsébeten.

A ferencvárosi rendőrök a BRFK Felderítő Főosztály és a Bűnügyi Főosztály munkatársaival a nőt és a négy férfit összehangolt akcióban 2019. szeptember 14-én délután elfogták, és a hozzájuk köthető ingatlanokban kutatást tartottak. Az öt helyszínen megtartott kutatás során összesen több mint fél kiló kokaint és amfetamint, mobiltelefonokat, 7 kiló aranyat, a kábítószer adagolásához használt eszközöket, több mint 7 millió forintot és 640 eurót találtak, majd foglaltak le.

A ferencvárosi nyomozók a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.