Megölte a 8 éves kislányt

2019. 05. 01., sze - 08:53
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a sólyi emberölés miatt indított eljárást, melyet egy 16 éves fiúval szemben folytatott.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, egy sólyi édesapa tett bejelentést 2018. május 18-án 21 óra 41 perckor a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába, hogy kislánya eltűnt. A rendőrök a társszervek bevonásával, helikopterrel, nyomkövető kutyával, összesen több mint 100 fő részvételével azonnal megszervezték a gyermek felkutatását, akinek a holttestét 2018. május 19-én 2 óra 30 perckor Királyszentistván külterületén, a Séd patak medrében találták meg. A nyomozók a helyszíni szemle adatai alapján megállapították, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett.

A Veszprém megyei rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, majd a bejelentést követő 24 órán belül elfogták a gyermek megölésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút. Előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A folytatólagos és a helyszíni kihallgatása során a fiatal beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottat őrizetbe vették és a rendőrök kezdeményezték letartóztatását, melyet az illetékes bíróság 2018. május 21-én elrendelt. 

A fiúval szemben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.