Megölte férjét

2019. 02. 21., cs - 14:07
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott egy szabadbattyáni nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint - ahogy arról korábban beszámoltunk -, az 51 éves nő 2018 áprilisától rendszeresen, gyógyszerekkel mérgezte férjét szabadbattyáni otthonukban. 2018. június 1-jén pedig a gyanúsított emberölési szándékkal nagy mennyiségű, vérnyomást, szívfrekvenciát és verőtérfogatot csökkentő tablettákat adott be a sértettnek, aki a gyógyszereket bevette, majd azt követő néhány órán belül keringés összeomlás és szívmegállás miatt meghalt.

Az eljárás során ténybeli adat merült fel arra vonatkozóan, miszerint a nő több éve elégedetlen volt a házasságával, ami miatt a férjétől el akart válni és azt szerette volna, ha a férfi a lakóházukból elköltözik. Mivel sértett minden megoldást elutasított, a feleség hónapokig mérgezte, majd 2018 nyarán elhatározta, hogy gyógyszer-túladagolással megöli férjét.

A nyomozók a nőt előállították és 2018. június 2-án gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság N. K.-t előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrfőkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és 2019. február 19-én az iratokat átadta az ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.