Megrángatta a kirakati bábut is – garázdaságért felelhet

2020. 10. 25., v - 08:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskőrösi rendőrök vádemelést javasolnak a 37 éves helybéli ellen.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. július 30-án délután bement egy kiskőrösi üzletbe, ahol az eladótól némi pénzt kért. Innen üres kézzel kellett távoznia, mivel a kereskedő elzavarta. Kifelé menet a meglehetősen ittas férfi megrángatta a kirakati babát, majd áttántorgott a szomszédos rövidáruüzletbe.

A helyiség közepén megállva 100 forintot szeretett volna kicsikarni az ott lévő asszonytól, de itt sem járt sikerrel. Ekkor dühében az egyik áruval teli polcot meglökte, amely eldőlt, a rajta lévő termékek pedig szétszóródtak.

A férfit a járőrök – a tanúktól beszerzett információk alapján – rövid időn belül elfogták és előállították, majd garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.