Megszúrta egy csavarhúzóval

2019. 04. 29., h - 15:36
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövetőt a budapesti nyomozók másfél órán belül elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. április 29-én 10 óra 34 perckor érkezett bejelentés, hogy a X. kerületben, a Bihari út és a Fertő utca kereszteződésénél egy férfi előzetes szóváltást követően egy csavarhúzóval olyan súlyos szemsérülést okozott egy másik férfinak, hogy a sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az elkövető elmenekült a helyszínről; a rendőrök azonosították, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói másfél órán belül a helyszín közelében elfogták.

A nyomozás során kiderült, hogy három férfi – köztük egy testvérpár – együtt ivott, majd szóváltásba keveredtek. A 29 éves győrteleki férfi az idősebb testvért csavarhúzóval megütötte, amire az öccse a védelmére kelt. A feltételezett elkövető ekkor szúrta meg a fiatalabb férfit.  

A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást a 29 éves győrteleki férfi ellen. A nyomozók – őrizetbe vétele mellett –előterjesztést tesznek letartoztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.