Megszúrta egy késsel a kutyáját, majd kidobta az erkélyről

2018. 04. 05., cs - 08:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint egy késsel megsebesítette a kutyáját, majd kidobta az erkélyről.

A rendőrségre 2018. április 2-án 19 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy hajdúnánási társasház első emeleti lakásának erkélyéről különböző tárgyakat dobál egy férfi, valamint folyamatosan kiabál. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol elfogták a 46 éves férfit, aki a gyanú szerint egy késsel megsebesítette a kutyáját, majd az erkélyről kidobta az ebet, valamint egy fém tárggyal betörte egy parkoló autó szélvédőjét.

Az egyenruhások előállították a helyi lakost a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta a nyomozóknak, hogy egy családi vita hevében követte el a bűncselekményeket. A kutyát az állatorvos megvizsgálta, az eb a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

L. Zsolttal szemben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya állatkínzás és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.