Megszúrta volt barátját

2019. 05. 19., v - 08:04
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Soltszentimrén, a Hunyadi utcában 2018. október 12-én 19 óra körül megjelent egy akkor 46 éves helyi nő, aki a gyanú szerint szóváltás követően egy magánál tartott késsel mellkason szúrta volt barátját. Az 52 éves férfi a szúrás követően el akarta venni az eszközt támadójától, mely során a felkarját és ujját is megvágta a nő. A sértett sérülései az orvosi szakvélemény alapján súlyosnak, illetve életveszélyesnek minősültek.

A nő a támadást követően otthonába ment, ahonnan felhívta a rendőrséget, hogy elmondja, mit tett. A helyszínre visszaérkező gyanúsítottat elfogták a rendőrök. Vele szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozók előterjesztést tettek a soltszentimrei nő letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.