Megtalálták az ellopott ruhákat – frissítve

2018. 06. 07., cs - 14:28
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy elektronikus – blokkoló – eszköz segítségével kinyitotta egy magyar operetténekes, színésznő autóját.

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves szigethalmi D. Dezső 2018. június 4-én délután Budapest VI. kerületében, a Paulay Ede utcában egy elektronikus – blokkoló – eszköz segítségével kinyitotta egy színésznő autóját. A férfi ezután ellopta a járműben lévő bőröndöt, a benne lévő fellépőruhákkal, cipőkkel és ékszerekkel együtt, amelynek értéke meghaladja az egymillió forintot.

A bevezetett nyomozati cselekmények, valamint a térfigyelő kamerák segítségével a terézvárosi rendőrök azonosították az elkövetőt, akit 2018. június 7-én 8 órakor elfogtak egy Budapest XIII. kerületi panzióban. A nyomozók megtalálták az operetténekes bőröndjét az ellopott értékekkel együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói D. Dezsőt előállították és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során a bűncselekmény elkövetését, valamint további három gépkocsi feltörését is beismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.