Megvágta a nyakát

2018. 11. 08., cs - 09:32
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A gyanúsított 2018. november 8-án az éjszakai órákban az egyik keszthelyi szórakozóhely udvarában előzetes szóváltás nélkül rátámadt egy ott tartózkodó férfira, akit falhoz lökött, majd egy kulcscsomóval megvágta a nyakát. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök elfogták az elkövetőt, majd előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és eljárást indítottak ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.