Mellkason szúrta alvó ismerősét – a rendőrök a helyszínen elfogták

2020. 08. 27., cs - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövető próbálta elterelni magáról a gyanút, azonban a nyomozókat nem tudta átverni.

Egy járókelő tett bejelentést 2020. augusztus 26-án hajnali 4 óra 30 perckor, hogy egy Kámfor utcai használaton kívüli gyárépületben mellkason szúrtak egy férfit. Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre ott találták a sértettet és még egy férfit.

 

A sértett annyit még el tudott mondani a rendőröknek, hogy már aludt, amikor valaki mellkason szúrta. A mentők a férfit életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.

 

A helyszínen lévő 45 éves E. László először azt mondta a nyomozóknak, hogy egy ismeretlen férfi megtámadta őt és ismerősét, majd elfutott.

 

E. László többször ellentmondásba keveredett; a nyomozók kiderítették, hogy nem volt harmadik ember a helyszínen a bűncselekmény elkövetésekor, a gyanú szerint az 54 éves alvó férfit E. László szúrta mellkason.

 

A 45 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Amikor E. Lászlót szembesítették a beszerzett bizonyítékokkal, bevallotta a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint egy korábbi sérelem miatt szúrta meg ismerősét.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlet bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a 45 éves budapesti férfi ellen.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.