Menekülés közben elfogták a szentesi bankrablót

2020. 12. 21., h - 21:38
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Két órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfőn délután kirabolt egy szentesi pénzintézetet.

A rendőrségre 2020. december 21-én 13 óra 55 perckor érkezett bejelentés arról, hogy nem sokkal korábban egy férfi jelent meg a Szentes belvárosában lévő bankfiókban, ahol egy ügyfelet fenyegetve követelt pénzt az alkalmazottaktól. Az egyik dolgozó eleget tett a követelésnek és több százezer forintot adott át a férfinak, aki ezt követően távozott a helyszínről.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 24 éves helybeli lakos taxival Csongrádra utazott, ezután egy főváros felé tartó vonatra szállt fel. A Csongrád-Csanád megyei rendőrök felvették a kapcsolatot a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Készenléti Rendőrség munkatársaival, akik a honvédekkel közösen Kecskeméten fogták el és állították elő a férfit. A nyomozók szinte hiánytalanul lefoglalták a bankból elvitt pénzt is.

B. Krisztián ellen - őrizetbe vétele mellett - felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon. Továbbá a nyomozók kezdeményezik letartóztatását is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Végállomás

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen 30 éves horvát férfi ellen, aki 25 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Embercsempészeket fogtak Ruzsán

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei elfogtak két román állampolgárt, akik kilenc határsértőt próbáltak jogellenesen Magyarország területére szállítani.

 

Újabb luxusautót fogtak Csanádpalotán

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök újabb – a német hatóságok által körözött – 20 milliós luxusautót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.

 

Hatékonyabb bűnüldözés

A miskolci polgármester adta át a helyi rendőrkapitányságnak azt a gépjárművet, ami mostantól nagyban elősegíti a munkájukat.

 

A gyanúsított már várta a rendőröket

A betörés után rá-rá nézett egy szerencsi férfi arra a házra, ahová korábban betört, hogy mikor érkeznek meg a bűnügyi helyszínelők. A férfi nem várt hiába, a rendőrök megérkeztek és elfogták a tolvajt.