Mennyi az annyi?

2021. 09. 25., szo - 09:45
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy hidasi lakossal szemben folytattak közokirat hamisítás bűntett és csalás vétség elkövetése miatt.

A Bonyhádi Rendőrkapitányságon tett feljelentés 2020. november 16-án egy helyi nő, mert az általa megvásárolt személygépkocsiról az átíratást követően derült ki, hogy a kilométer-számláló nem a valós értéket mutatja.

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók látókörébe került egy hidasi lakos, akitől a sértett megvette a kocsit. A 20 éves férfi elmondta, hogy már akkor sem a valós óraállást rögzítették az adásvételi szerződésen, amikor ő megvette a kocsit. Az óraállását azért hamisították meg, mert azt gondolta, hogy így jobb áron el tudja adni az autót. Az elkövetőnek intellektuális közokirat hamisítás bűntette és csalás vétsége miatt kell felelnie.

Az eset körülményeinek a vizsgálatát a bonyhádi rendőrök befejezték. A keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.