Mínusz ezer adag kristály

2021. 10. 18., h - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök egy XIII. kerületi telephelyen csaptak le, ahol a feltételezett elkövetők konténerekben tárolták a kábítószert.

Az újpesti nyomozók 2021. október 12-én délelőtt rajtaütöttek egy angyalföldi telephelyen, ahol három férfit fogtak el; a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek.

 A feltételezett elkövetők a drog tárolására több konténert is béreltek, amit a rendőrök átkutattak. A nyomozók összesen egy kilogramm, mintegy egymillió forint feketepiaci értékű metamfetamint (kristályt) és közel hárommillió forintot találtak és foglaltak le. A budapesti rendőrök ezzel ismét ezer adag kábítószert vontak ki a forgalomból.

Az eljárás során kiderült, hogy a drogbizniszhez másik két férfi is köthető; őket még aznap egy IV. és egy XIII. kerületi lakásban fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az öt férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.