Mobiltelefont lopott, beismerte tettét

2019. 02. 20., sze - 10:18
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 17 éves nagykállói lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a fiú 2018. október 25-én 11 óra 25 perckor egy nyíregyházi építőipari cég telephelyének nyitott öltözőjéből eltulajdonított egy mobiltelefont. A nyomozás adatai szerint a fiatal a cégnél éppen gyakorlati idejét töltötte. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest rövid időn belül azonosították, majd 2018. október 30-án gyanúsítottként kihallgatták. A 17 éves nagykállói lakos a nyomozóknak beismerte tettét. Elmondta továbbá, hogy a készüléket másnap egy nagykállói telefonos szaküzletben adta le, ahol kapott helyette egy másikat. A rendőrök az eljárás során az eltulajdonított mobiltelefont lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának. A büntetőeljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.