Most is a melltartóból került elő a kábítószergyanús anyag

2021. 12. 12., v - 08:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján fogták el a győri rendőrök a kábítószerrel kereskedő nőt és társát.

Vámosszabadi határátkelőhelyen autózott Magyarország területére egy Mercedes személygépkocsival a 67 éves járművezető és 66 éves partnere 2021. december 11-én 12 óra 20 perckor, amikor a rendőrök a járművet megállították. A sofőr és a női utasának ruházatát, és a gépkocsit is átvizsgálták. A győri asszony melltartójából nejlontasakba csomagolt kábítószergyanús fehér por került elő, ezért őt és párját elfogták, majd a megyei rendőr-főkapitányságra előállították.

A kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatba hozható személyek lakásaiban a nyomozók kutatást végeztek, ahonnan további kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya K. Mihály és L. Margit győri lakosokat – őrizetbe vételük mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Hírfolyam

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.

 

Működik a jelzőrendszer: A gyanú gyermekpornográfia

Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.

 

Tanácsosok lettek

Az elmúlt hetekben a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományából két kollégánk is magas szintű állami elismerésben részesült.

 

Felismeri?

A Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy ismeretlen elkövetővel szemben.

 

„Kikristályosodott” alsónadrág

A bajai rendőrök lezárták annak a sükösdi férfinak az ügyében folytatott nyomozást, aki elfogásakor a fehérneműjében bruttó 13 gramm kristályt rejtett, otthonában pedig közel 220 gramm cannabist és egy extasy tablettát találtak.

 

Összesítés

Intézkedések a jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban.