Mozgásban a Zseblopási Alosztály

2019. 07. 05., p - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök 24 óra leforgása alatt három zsebtolvajt fogtak el.

A 42 éves budapesti R. Attila 2019. március 14-én délután az egyik Csepelen közlekedő buszon, a Szent Imre téri megállónál ellopta egy utas hátizsákjából a mobiltelefonját és az irattartóját. Az elkövető leszállt a buszról, de a nő is utánament, mert észrevette, hogy a férfinál van a mobiltelefonja. A sértett visszakérte a telefonját, de a férfi tagadta, hogy bármit is ellopott volna, és ezt úgy akarta bebizonyítani, hogy alsónadrágra vetkőzött. Ezután egy járókelő felszólította, hogy vegye le a cipőjét is. R. Attila ekkor kivette a cipőjéből az ellopott tárgyakat, majd beledobta egy szemetesbe és elszaladt.

A BRFK Zseblopási Alosztály nyomozói a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították R. Attilát, akit 2019. július 2-án délután Csepelen, a Tinódi utcából nyíló földúton felismertek és elfogtak. A nyomozók megállapították, hogy a férfi ellen három elfogatóparancs volt kiadva lopás miatt, illetve mert nem kezdte meg a korábban kiszabott szabadságvesztésének letöltését. A férfit a nyomozók előállították, és kihallgatását követően átvitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

A budapesti rendőrök még aznap este az Oktogonon elfogták a 18 éves budapesti B. Vivient, aki a villamosmegállóban ellopta egy nő táskájából a pénztárcáját. A sértett miután észlelte a lopást, a nő után ment, visszavette a pénztárcáját, és értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták az elkövetőt. A BRFK Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói B. Vivient lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték bíróság elé állítását.

A BRFK Zseblopási Alosztály nyomozói – szintén kamerafelvételek alapján – azonosították a 63 éves budapesti D. Ferencet, akit 2019. július 3-án délelőtt Zuglóban fogtak el. A férfi 2019. január 17. és március 29. között négy zseblopást követett el a Belvárosban, Terézvárosban és Józsefvárosban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.