Művirágokat lopott egy férfi – az újpesti rendőrök még aznap elfogták

2020. 08. 28., p - 14:37
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfit az üzlet kameráinak felvételei buktatták le.

Egy virágüzlet tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségre, hogy 2020. augusztus 20-án 18 óra és augusztus 21-én reggel 6 óra között befeszítették Budapesten egy IV. kerületben lévő üzlet raktárának ajtaját, majd elloptak 100 ezer forint értékű művirágot. A bejelentő azt is elmondta, hogy a boltban vannak kamerák, melyek rögzítették a történteket.

A IV. kerületi rendőrök a kamerafelvételeket lefoglalták, majd azonosították a feltételezett elkövetőt, Cs. Dánielt. Az újpesti járőrök a 27 éves férfit 2020. augusztus 21-én 14 óra 20 perckor XIII. kerületi lakásában elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Az ellopott virágokat a rendőrök a kutatás során megtalálták, és azokat visszaadták a tulajdonosnak.

Cs. Dániel azt mondta a rendőröknek, hogy nagyon megbánta amit tett, a virágokat nem akarta eladni, azokat az édesanyja lakására vitte.

A IV. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves Cs. Dániel ellen. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam