Ne adja meg a bankkártyájának adatait a csalóknak!

2021. 01. 07., cs - 14:26
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértettek bankkártya adataihoz jutottak hozzá a csalók, egyiküket több százezer forinttal károsították meg. A Veszprémi Rendőrkapitányság csalás miatt nyomoz.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. december 31-én arról, hogy édesanyját ismeretlen személy felhívta, és az unokájának adta ki magát. A hívó elmondta, hogy megsérült, és az ellátáshoz pénzre van szüksége. Miután a sértett közölte, hogy nem tart otthon készpénzt, a csaló a sértett bankkártyáján szereplő adatok beolvasását kérte, amelynek a hívott eleget tett. Az ismeretlen több százezer forint értékben vásárolt a kártya adatait felhasználva.

Pár nappal később, 2021. január 5-én szintén egy férfi értesítette a rendőrséget, hogy nagymamáját ismeretlen személy felhívta, az unokájaként mutatkozott be, majd elmondta, hogy balesetet szenvedett és megsérült. A károk rendezésére pénzt, valamint később, a további beszélgetés során a bankkártyájának adatait kérte a sértettől. A megszerzett adatokkal a csaló nagyobb összegű tranzakció végrehajtását kezdeményezte, azonban a bank blokkolta azt, így kár nem érte a sértettet.

A Veszprémi Rendőrkapitányság minkét eset kapcsán büntetőeljárást indított.

A rendőrség tapasztalata alapján a csalók újabb és újabb hamis állításokat találnak ki, amivel megpróbálják becsapni a gyanútlan embereket. Hivatkoznak például hatóságra, nyereményre, bajba jutott gyermekükre, unokájukra. Azt állítják, hogy a hivatkozott hozzátartozó valamilyen nagy bajba, esetleg életveszélybe került (például autóbalesetet szenvedett vagy tartozása van), és ezért sürgősen pénzre van szükségük.

Korábbi eseteknél jellemzően a csalók elküldtek valakit a pénzért, esetleg ékszerekért, és azt személyesen vették át a sértettektől. Újabban az elkövetők már arról próbálják meggyőzni az idős embereket, hogy egy ismert pénzküldő hálózaton keresztül utalják át a kért összeget egy megadott – általában külföldi – bankszámlaszámra, esetenként felajánlják, hogy taxit küldenek lakcímére, ami elviszi egy olyan helyre, ahonnan a pénzt át tudja utalni. Amennyiben az áldozat arra hivatkozik, hogy nincs otthon készpénze, akkor a bankkártyaadatok bediktálására kérik, amelyet gyorsan felhasználva különböző online vásárlási tranzakciót bonyolítanak le.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság azt tanácsolja, hogy ha hasonló telefonhívást kapnak, ne teljesítsék a telefonáló kérését! Ne adják ki a bankkártyájuk adatait (kártyaszám, hátoldalon lévő háromjegyű kód, lejárati dátum) sem telefonos megkeresések, sem közösségi oldalon történő felhívások esetén illetékteleneknek, mivel ezen információk birtokában online vásárlás hajtható végre a kártya fizikai jelenléte nélkül is.

Fogadják meg az alábbiakat:

  • Ne döntsenek egyedül, minden esetben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát!
  • Mielőtt bármit tennének, hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik!
  • Keltse fel a gyanút, ha pénzátutalásra kérik fel, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolítása érdekében taxit küldenek Önökért!
  • Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják meg idegeneknek!
  • Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozónak adja ki, hívják fel, és tájékozódjanak!
  • Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják!
  • Figyeljenek oda, hogy telefonon se adjanak meg magukról, családjukról adatokat senkinek! Az elkövetők ügyes kérdéseikkel észrevétlenül is személyes információkhoz juthatnak, ezért úgy tűnhet, hogy előzetesen sokat tudnak az áldozatról.
  • Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát!
  • Bűncselekmény gyanúja esetén, vagy ha mégis bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

A legfontosabb, hogy a család, a rokonok, a barátok sokat beszélgessenek a veszélyeztetett korosztállyal erről a jelenségről, a bűnelkövetésnek e formájáról. Készítsék fel idős hozzátartozójukat arra, hogyha ilyen jellegű telefonhívást kapnak, mit tegyenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.