Négy hónap alatt 251 unokázós csalás

2019. 01. 08., k - 10:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói befejezték annak a 12 csaló ügyének vizsgálatát, akik közel 60 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket, leginkább idős sértettektől.

A napokban befejezték a nyomozók azt az ügyet, amelyben 12 személy 251 üzletszerűen elkövetett csalást követett el 2017 decembere és 2018 márciusa között Budapest több kerületében, valamint Pest megyében.

A 32 éves budapesti B. Ernő 2018. február 9-én este felhívott egy férfit, majd a fiának kiadva magát hétmillió forintot kért tőle, arra hivatkozva, hogy albánok elrabolták, fogva tartják, de ha átadja nekik a pénzt, akkor elengedik. A pénzért B. Ernő társai mentek, akiket a rendőrök az átadáskor tetten értek és elfogtak.

B. Ernő és társai 13 esetben csaltak ki pénzt vagy ékszert a sértettektől közel 60 millió forint értékben, illetve 238 alkalommal próbáltak meg pénzt kicsalni. B. Ernő a sértetteket jellemzően éjszaka hívta fel, magát családtagnak kiadva, majd síró, könyörgő hangon elmondta, hogy albán maffiózók megverték és elrabolták, mert tartozik nekik. A férfi rendszerint azt kérte, hogy a kiváltásához szükséges pénzt egy hulladéktárolóba tegyék.

A nyomozók a csalókat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak