Négy órán belül elfogták a járőrök a szendrői dohánybolt feltételezett betörőit

2020. 09. 01., k - 14:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói.

 

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Edelényi Rendőrkapitányság két szendrői fiatallal szemben. A gyanúsítottak 2020. szeptember 1-jén hajnalban betörtek egy szendrői dohányboltba. Az üzletből közel harmincezer forint készpénzt, és harminc doboz dohányterméket tulajdonítottak el.

 

A rendőrök néhány órán belül azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, akik kihallgatásuk során részletes beismerő vallomást tettek.

 

 

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.