Negyedórán belül elfogták az unokázós csalókat

2021. 11. 04., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Egy 81 éves budapesti asszonyt hívott fel egy férfi 2021. október 30-án éjjel; magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy elszámolási vitába keveredett és sok pénzzel tartozik albán személyeknek. A kétségbeesett asszonyt rávette, hogy a kisegítésére pénzt adjon egy nőnek, elmondása szerint a barátja feleségének.

Az idős nő 40 perccel a telefonhívás után újbudai lakásánál egymillió forintot adott át az ismeretlennek, aki autóba szállva gyorsan távozott is.  

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály rendőrei a pénzzel teli boríték átadása után negyed órával, még a kerületben megállították az autót, és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható három embert.

A 22 éves L. Ignácot, a 38 éves K. Jánost és a 43 éves R. Lászlónét csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tettek. A fővárosi nyomozók őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.