Nem csak a Ferrarit nem vitték vissza

2019. 07. 03., sze - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek és két férfinak az ügyét, akik egy motort, 7 tehergépjárművet, 19 autót és 2 hajót idegenítettek el jogosulatlanul több mint 237 millió forint értékben. Negyedik társuknál éleslőszereket találtak a rendőrök.

A 42 éves budapesti L. András és társai 2015 áprilisa és 2017 márciusa között az Európai Unió különböző országaiból – főleg Spanyolországból – bűncselekményekből származó járműveket szereztek meg, majd azok egyedi azonosító jeleinek meghamisítását követően, hamis iratok felhasználásával más uniós országban, többnyire Magyarországon értékesítették. A járművek egy részét L. András és élettársa, a 45 éves ercsi F-né T. Noémi saját, illetve álnéven bérelte spanyolországi autókölcsönzőkből, majd az autókat nem vitte vissza.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai az első autót, egy piros Ferrarit 2017. január 1-jén találták meg egy újbudai teremgarázsban. Pár nappal később a nyomozók elfogták a garázshely bérlőjét a 40 éves érdi H. Andrást, akinek a lakcímén, illetve a hozzá köthető autókereskedésekben tartott kutatáskor 20 darab 9 milliméteres éleslőszert találtak. A rendőrök a férfit lőszerrel visszaélés bűntett és más bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók aznap elfogták a 44 éves érdi B. Zsoltot, aki az autókra a hamis rendszámokat adta. A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói L. András és élettársa ellen elfogatóparancsot adtak ki, amely alapján 2017 márciusában elfogták a férfit, majd 2017 decemberében F-né T. Noémi feladta magát. A rendőrök L. Andrást és társait orgazdaság, valamint más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók országszerte több raktárat, telephelyet kutattak át, amely során megtalálták és lefoglalták az elidegenített járműveket. Az elkövetők 1 motort, 7 tehergépjárművet, 19 autót és 2 hajót idegenítettek el jogosulatlanul, ezzel több mint 237 millió forintos kárt okozva, amely a járművek lefoglalásával megtérült.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.