Nem csalás, nem ámítás – már ami a rendőröket illeti

2022. 02. 16., sze - 06:48
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt hónappal ezelőtti kihallgatásán fogadkozott a 26 éves férfi: már felhagyott a csalásokkal. Akkor két bűncselekménnyel gyanúsították meg. Azóta a lista 13-ra bővült.

Két nyáron elkövetett csalást róttak tavaly szeptemberi kihallgatásán a terhére a 26 éves S. Zoltánnak. A módszer és a mese ugyanaz volt, játékkonzolt és hangszórót kínált jutányos áron potenciális vevőinek. A két átvert áldozattól több mint százezer forintot csalt ki. A ceglédi nyomozók rövid idő alatt azonosították, 2021 szeptemberében zajlott első kihallgatása. S. Zoltán beismerte tetteit, nehéz anyagi körülményeit hozta fel indokként, de állította, szerzett munkahelyet és felhagyott a csalásokkal ám az ebül szerzett pénzt már rég felélte.

Ám a hasonló tartalmú feljelentések nem akartak szűnni, a számlaszámok is azonosságot mutattak, a nyomozók éltek a gyanúperrel, az állítólag jó útra tért S. Zoltán állhat az újabb csalások hátterében. Az ügyek túlmutattak a Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén, a rendőrök az ország minden tájáról egy kézben egyesítették a folyamatban lévő eljárásokat. Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Zala megye és Budapest is küldött irathalmokat, az összkár 753.850 forintra rúgott.

Volt, akitől a postaköltséget is előre utaltatta, a jóhiszemű „vevő” pedig teljesítette a kérést, aztán se pénzt, se több tízezres elektronikai cucc.

A bűncselekmény-sorozat tavaly nyáron indult és idén januárban jegyezték az utolsót, amelyről a rendőrség tudomást szerzett. A férfiért 2022. február 14-én kora reggel indultak kecskeméti lakására. Kihallgatásán további 11 rendbeli csalással gyanúsították meg, mindent beismert.

Vallomása szerint családja anyagi helyzetén próbált ily módon jobbítani, az áldozatoktól kicsalt és előre utalt összegeket szinte azonnal felvette és felélte, ruhára és ételre költötte. Ismerősen csengett mondata: „a továbbiakban nem kívánok bűncselekményt elkövetni”.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 7 rendbeli csalás bűntettének, valamint hat rendbeli csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást, egyben kezdeményezték az őrizetbe vett férfi letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.