Nem emlékszik rá, hogy leütötték – frissítve

2018. 03. 08., cs - 16:22
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök elfogták azt a férfit és két nőt, akik kiraboltak egy férfit a főváros V. kerületében.

Egy férfi tett bejelentést 2018. március 5-én reggel a rendőrségen, hogy néhány órával előtte a Belvárosban valószínűleg leütötték. Hogy mi történhetett vele, arra nem emlékszik, de eltűnt a pénztárcája, a benne lévő több mint 900 ezer forinttal együtt.

A helyszíni adatgyűjtés alapján a nyomozók megállapították, hogy a sértett 2018. március 5-én 4 óra körül a Vigadó térnél megismerkedett egy háromfős társasággal, akik közül a trió férfi tagja leütötte, a két nő pedig elvette az értékeit.

A bevezetett nyomozati cselekmények alapján a rendőrök azonosították és 2018. március 6-án elfogták a 24 éves miskolci B. Zitát, valamint a 29 éves budapesti O.-né Sz. Szabinát. Két nappal később harmadik társuk, a 17 éves budapesti B. Martin feladta magát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három elkövetőt csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.