Nem engedte ki a lakásból

2021. 01. 01., p - 14:20
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki szilveszterkor nem engedte haza korábbi barátnőjét, órákig tartotta fogva a pécsi lakásán.

A rendőrségre 2020. január 1-jén délelőtt tett bejelentést egy férfi, mert az egyik ismerőse SMS-ben jelzett neki, hogy a volt barátja fogva tartja őt. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, és a pécsi ház közelében meg is találták a lányt, akinek időközben sikerült kiszöknie.

A nyomozók megállapították, hogy a lány a testvérével szilveszterezni érkezett a volt barátjához, majd a bátyja egy idő után hazaindult. Nem sokkal később a lány is el akart menni, azonban a volt párja nem engedte ki a lakásból, bezárta az ajtót, és azt akarta, hogy beszéljék át a kapcsolatukat. Összeszólalkoztak, majd össze is verekedtek, a férfi pedig azt kérte, a lány szóljon telefonon a szüleinek, hogy csak másnap megy haza. A lány ekkor tudta üzenetben értesíteni az ismerősét, aki ezután azonnal hívta a rendőrséget. A sértett a dulakodás közben ki tudott szökni a lakásból, de addigra már az egyenruhások is megérkeztek.

A férfit a helyszínen fogták el a rendőrök, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A 14 éves lány elmondta, hogy korábban szexuális kapcsolata is volt a férfival, ezért a gyanúsítottat a személyi szabadság megsértésén kívül szexuális visszaélés miatt is kihallgatták.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a 26 éves helyi férfit, majd kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.