Nem habzik tovább a pénzmosoda

2021. 10. 16., szo - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK V. kerületi nyomozói felgöngyölítették az illegális pénzmozgást.

Pénzmosással gyanúsítanak a belvárosi rendőrök egy nigériai állampolgárt, aki a nyomozás adatai szerint többeket rávett, hogy saját nevükre bankszámlát nyissanak, ahová a külföldi férfi más országbeli bűncselekményből származó pénzt küldött.

A 35 éves O. A. először 2014 decemberében kért meg egy magyar férfit, hogy nyisson számlát, amire ezután külföldi országokból pénzt utaltak. A számlán lévő több mint kilencmillió forintot a magyar férfi kivette és 50.000 forintért cserébe átadta O. A.-nak.

Ezután a külföldi egy újabb számlanyitásra kérte a férfit 2015 februárjában, ahová 13 millió forintnak megfelelő dollár érkezett egy norvég cég elleni csalásból. A magyar férfi szintén levette, majd továbbította az összeget O. A. részére, aki 900 ezer forinttal díjazta a közbenjárást.

Ezt követően 2015 szeptemberében egy második férfi is csatlakozott a pénzmosáshoz, akit a bűncselekményben már gyakorlatot szerzett honfitársa szervezett be. A történet ismételte önmagát; újabb számla nyitása, majd arra került több mint 4 és fél millió forintnyi dollár. A beérkezett pénzt az újdonsült társ levette és továbbította O. A.–nak, aki 400 ezer forintot adott a férfinak „kezelési költségként”.

Az évekkel ezelőtt elkövetett bűncselekményt az V. kerületi nyomozók felderítették, a két magyar férfit, J. Mihályt és J. Márkot pénzmosás bűntett miatt már korábban gyanúsítottként hallgatták ki. Szintén pénzmosás bűntett elkövetése miatt a nigériai állampolgárral szemben most fejezték be a nyomozást, és a keletkezett iratokat az ügyészségre küldték meg.​


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.