Nem hagyták menekülni

2021. 11. 06., szo - 06:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi egyenruhások egy hét leforgása alatt kétszer fogtak el egy besurranó tolvajt. Másodszor pechére, a korábban rajtaütő rendőr lakásában próbálkozott.

Udvarában gereblyézte virágos kertjét 2021. október 28-án egy 82 éves nagykőrösi asszony, amikor egy számára ismeretlen nő szóba elegyedett vele. Míg az idős figyelmét elterelte, férfi társa értékek után kutatott a házban. Az asszonynak feltűnt, hogy egy jó ideje már szóval tartja a nő, a másik pillanatban észrevette, amint lépteit szaporázva egy férfi sétál ki a házából. A beszélgetésnek hirtelen vége szakadt és mindketten távoztak. Az idős nő ekkor szembesült a ténnyel, pénztárcáját és kulcscsomóját ellopták. Azonnal rendőrt hívott.

A helyi zsaruk pár perc alatt kiértek a címre, hely- és személyismeretüknek hála pillanatok alatt tudták kiket kell keresniük. A helyszíntől nem messze igazoltatták a lopással összefüggésbe hozható 27 éves L-B. Krisztiánt és társát a 41 éves L. Jánosnét. A rendőrök kérdéseire mindketten zavartan és összefüggéstelenül válaszoltak, végül megtörtek és egybehangzóan beismerték tettüket. A férfinél megtalálták a bukszából kivett 10.270 forintot, az eldobott pénztárca és kulcscsomó egy bokor aljából került elő. Kihallgatásukon a gyanúsítás ellen panaszt egyikük sem tett, a fiatal férfi elmondta, nem sokkal korábban a tárcáért egyedül ment be az idős asszony házába, nő társa csak akkor segédkezett, amikor a még nagyobb zsákmány reményében tért vissza az ingatlanhoz. A rendőrök büntetőeljárást indítottak, a férfivel szemben lopás vétségének, a nővel szemben bűnsegédként elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

L-B. Krisztián története ezzel korántsem ért véget. Pár nappal később kiszemelt egy ingatlant, szerencsétlenségére, pont az őt korábban elfogó rendőr lakását. Az éppen pihenőidejét töltő zsaru a kutatás zajára figyelt fel és rohant az előszobába, amikor szembe találta magát a hívatlannal. Rögtön felismerte a tolvajt, aki egy hangfallal a kezében nyúlcipőt húzott és futásnak eredt. A rendőr utána iszkolt, közben értesítette kollégáit, a férfinek pedig esélyt sem hagyva a menekülésre, a lakástól nem messze elfogták. Útja ismét a rendőrségre vezetett. A 27 éves férfival szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt MDMA, valamint metamfetamin származékra pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök további mintavételre intézkedtek. 

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett L-B. Krisztiánnal szemben lopás vétsége, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság 2021. november 5-én elrendelt.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.