Nem hallgatta sokáig - elfogták a rendőrök

2020. 11. 04., sze - 09:54
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi zsaruk őrizetbe vették azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint Örkényben vett el egy hangszórót egy 14 éves fiútól. A nyomozás során kiderült, társával több lopás is a számlájára írható.

Ahogy meghallotta a zenét, azonnal útját állta a sértettnek a fiatal férfi 2020. október 23-án este az örkényi vasútállomáson. A 14 éves fiúnál lévő hangszórót követelte, aki ennek nem tett eleget, ezért támadója a zsebéből előrántott egy kést. Miközben kinyitotta a bicskát, azzal fenyegetőzött, hogy összeszurkálja, ha nem engedelmeskedik.

A fiú próbált elfutni, támadója azonban a nyomába eredt, és hamar utolérte. A megrémült fiúra újra kést szegezett, aki ennek hatására odaadta a hangszórót, és elmenekült a helyszínről.

A rendőrök szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Rövid időn belül azonosították B. Józsefet, akiről időközben kiderült, társával B. Ferenccel korábban már több betörést is elkövettek. A zsaruk november 2-án Dabason mindkét férfit elfogták, akiket előállítottak és kihallgattak. A gyanúsítottak a rájuk rótt bűncselekmények elkövetését elismerték, és elmondták, a betörések alkalmával kisállatot, szerszámokat, fagyasztott húst, laminált járólapot és kerékpárokat is elloptak, melyek egy részét elfogyasztották vagy adott esetben pénzzé tették.

A Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. Ferenccel szemben többrendbeli lopás bűntettének, B. Józseffel szemben rablás bűntettének és többrendbeli lopás bűntettének gyanúja miatt  – őrizetbe vételük mellett  – folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.