Nem lett belőlük vacsora

2021. 10. 22., p - 06:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai a közúti határátkelőhelyen elfogtak két férfit, akik 4350 rákot akartak az országba szállítani.

A Nagylak közúti határátkelőhelyen 2021. október 21-én délután jelentkezett belépésre két görög állampolgár egy bolgár és egy görög honosságú mikrobusz vezetőjeként. A gépjárművek átvizsgálása során a rendőrök az autók rakterében, műanyag tárolókban összesen több, mint négyezer rákot találtak. A szakértők a helyszínen megállapították, hogy az állatok értéke meghaladja a 210 millió forintot. A gépjárműveket és az előlényeket a rendőrök lefoglalták, a két férfit pedig előállították a Makói Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az elkövetőkkel szemben természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.