Nem számolt a rendőrökkel

2018. 09. 02., v - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi nyomozók tetten érték azt a nőt, aki egy Király utcai szórakozóhely előtt fosztott ki egy alvó férfit.

A 24 éves szolnoki R. Ibolya 2018. szeptember 1-jén, a hajnali órákban egy Király utcai szórakozóhely előtt szemelt ki egy férfit, aki úgy aludt el azt utcán, hogy telefonját a mellkasán hagyta. A nő odalépett az alvó sértetthez, lábával meglökdöste, majd miután a mozdulattól a férfi mobiltelefonja a földre csúszott, a nő a készüléket magához vette.

A közelben lévő, civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőrök észlelték a bűncselekmény elkövetését és R. Ibolyát a helyszíntől pár méterre még azelőtt elfogták, hogy a nő a telefont a táskájába tudta volna tenni. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói R. Ibolyát előállítását követően kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték bíróság elé állítását.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.